„Aki belekortyol a tudomány kelyhébe, ateista lesz. Aki kiissza, a kehely alján meglelé Istent…”

Werner Heisenberg

A matematikus — véleményem szerint — nehezebb helyzetben van számos más tudományterület kutatójához képest, amikor egy kívülállónak kell elmagyaráznia, hogy miben is áll a matematikai alapkutatás, mit lehet szeretni benne, hisz a döntő többség enyhén szólva ,,szent borzadállyal” tekint minderre. Természetesen meg lehet próbálkozni azzal, hogy elmondom,  mennyire fontos a matematika az informatikában, a fizikában és egyéb területeken, de ha őszinte vagyok magamhoz, akkor be kell ismernem, hogy az én napi kutatásaimnak semmi köze informatikához, fizikához, egyebekhez. Azt szokták mondani, hogy “majd egyszer, valamikor alkalmazni fogják…”

Ez, persze, ugyancsak mellébeszélés: bizony, elég csekély motivációt jelentene számomra az a halvány remény, hogy amin most gondolkodom, amit most szeretnék bebizonyítani, az talán, majd egyszer, valamikor valakinek a hasznára lesz. Legjobb az őszinte beismerés: a matematikát egyszerűen önmagáért szeretem. Én absztrakt matematikai fogalmak közti kapcsolatokat szeretnék megérteni és leírni. Olyan fogalmak közti kapcsolatokat, amelyeket más matematikusok is érdekesnek és fontosnak tartanak, akik ugyancsak kíváncsiak ezekre a kapcsolatokra, sőt, erőfeszítéseket is tesznek, hogy ezeket feltárják.

Ám be kell vallanom, hogy munkámat nem csupán a matematika szeretete vezérli. Valójában az okozza nekem a legnagyobb örömöt, az inspirálja leginkább munkámat, az hajt újabb és újabb küzdelmes vergődéseken, éjszakákon át  nem szűnő nyugtalan hánykolódásokon, újabb és újabb kudarcokon át, hogy én legyek az első, aki rátalál a válaszra! Igen, ez ugyanaz a hajtóerő, ami a szobrászt, a festőt, a zeneszerzőt űzi-hajtja: a legszebbet, a legjobbat nyújtani, amit más nem tud felülmúlni! Az külön szerencse, ha valamilyen matematikamentes haszna is van az alkotásomnak, de ez nem meghatározó indíték: nekem az épp elég, ha gyönyörködtet.

Persze, tudom, hogy a matematika által okozott gyönyör-érzést sokkal kevesebben élhetik át, mint a különböző művészeti ágak nyújtotta esztétikai élményt. Ám ezt egy alkotó matematikus nem mérlegeli: óriási örömöt okoz számára, ha van legalább egy kisebb csoport, vagy csupán egyetlen szellemi társ, akivel megoszthatja, amire rátalált, s akinek ez valóban, érdek nélkül tetszik.

A matematika tehát művészet, a mély matematikai eredmények komoly esztétikai élményt képesek nyújtani, s ez biztosítja azt az ,,üzemanyagot”, ami a kutatás korlátlan folytatásához szükséges, s amit semmilyen anyagi eszköz nem helyettesíthet. Aki ebbe belekóstol, annak ezt nem kell sokáig magyarázni, hisz szavak nélkül is érteni fogja. Aki pedig elmerül benne, az örökre önkéntes foglyává válik.